Most már veszélyesen közelít a tél, e felől kétségünk sem lehet. Ma igencsak átjárt a hideg, mert az udvarra szorultunk a sok autó közt, és a beton veszett hideg. Nem volt nagy projekt, csak egy vonóhorgot kellett felszerelni az egyik újságíró cimborám autójára. – Csak négy csavarral feltesszük alulról. – mondta, és én hittem neki, egészen addig a percig, amíg alá nem feküdtem az autónak. Rövid szemlélődés után felvázoltam a tényállást: Ez vagy nem az az autó amire alulról kell feltenni a vonóhorgot, vagy ez nem az a horog ami erre az autóra való. Ugye eléggé világos voltam?
Az íróművész kollégám esküdözött, hogy erre a típusra adták neki, amiben igazat kellett adnom a kísérőpapírok áttanulmányozása után, hiszen világosan ott állt az autó neve az összeszerelési útmutatón. Igen, az összeszerelési útmutatón, ami origináltan’ lehegesztett fóliában leledzett. Tegyük a szívünkre a kezünket, nem az a nemzet vagyunk, akik ilyesmit olvasni szoktak. Majd később, amikor már kész van minden, csendes téli estén, a kandallónál ülve elolvassuk, hogy mit, hogyan kellett volna összerakni. Felszakítottam a zacsit, és beleolvasva a szövegbe rögtön kiderült, hogy szó sincs négy csavaros szerelésről: Kerékjárati védőlemez lebontása, hátsó lámpák kivétele, ütközőhéjalás leszerelése, ütközővas cseréje a vonóhorgos szerkezetre, héjalás kivágása, összerakás. Szóval ennyi volt a mechanikus része, az elektromossággal elküldtem melegebb éghajlatra, hiába mutogatta nekem a „valami buszos” csatlakozó cuccokat.
De nem is erről akartam írni, csak hát az orrom még mindig leveses a betonos fetrengés után, így friss (de még mennyire cool) az élmény.
Na, kérem! Az egyik német egység kivonul.
Már kerékre is tettük a hófehérkét, hagy guruljon. Be kellett látni, ami nem megy, az nem megy. A varázspálcám hegyeztetni van, így nem tudok hozzá alkatrészeket teremteni, ezért el is lehet felejteni a készre szerelés álmát.
Az is csoda, hogy eddig eljutottunk. Amikor megláttam a kész fényezést, szentül megvoltam róla győződve, hogy nem lehet összerakni, és ez részben igaz is. Vagyis van benne nem, és lehet összerakni. Az ajtó gumitömítései amúgy is csak tájékoztató jellegűek méretükben, így a pár milliméter gittelés már erősen nehezítette a nyílászárók nevéből elvárható záródását. Mit csináljunk, ha ezek a hülye németek kiszámolták, hogy elég öt milliméter hézag, és nem gondoltak a lelkes mesterre, aki ezt a nyílást fürge kezeivel félig eltüntette.
Amikor kész lett a kaszni (azért se kasztni, mert már megszóltak érte, hogy a németből eredő szó… meg anyukád. Nem tudok annyira németül, én a magyar szót becézem, mert annyira szeretem) direkt felhívtam a fényezőmester figyelmét pár dologra. Köztük volt az előbbi dolog is, meg a kilincs téma. Ugyanis a hülye né… ja, ezt már írtam. Szóval a nagy tudású mérnökök úgy alakították ki a zár-kilincs együttállást, hogy max egy milliméter eltérés, de inkább még annyi sem megengedett az ajtó borításban. Tehát odateszem a vonalzót az ominózus felületre, hogy na, ide ne tegyél gittet, mert a fújás ellentéte fog létrejönni abban az esetben ha mégis felvakolod. A maestro felháborodott, hogy ő okleveles gégészmérnök, de ha az nem, akkor legalább is karosszérialakatos. Tudja ő, hogy mi fán terem a varjú. „Há, jó van akkor ecsém.”- mondtam, és nyugodtan voltam, mint nyúl a hurokban.
Majd jött ez:
Senki ne kérdje, hogy hát hogy, meg hogy miért került ide ez a 8 milliméternyi töltőanyag! Ezt nem lehet megmagyarázni, hiszen még azt sem mondhatjuk, hogy nem szinttelt az ajtó, hiszen teljesen beállított zárnál is ez a kép fogad hátulnézetből:
Mi ebből a tanulság? Aki nem tud úszni, az ne másszon fára, mert elüti a villamos.
