Adjak egy órát?

A mai napon az idővel fogok foglalkozni, pontosabban a műszerrel, mellyel az időt mérjük. Van ugye a vekker. Ha ezt kilőjük az űrbe fénysebességnél gyorsabban, akkor Einstein szerint lesz valami, amit ő relativitás elméletnek hív.

Relatíve, ez az óra előttem áll. Azért relatíve, mert lehet, hogy megy, csak nem ebben az idősíkban, de mivel mi itt élünk, nem ártana megnézni. de előtte megemlékeznék egy-két más dologról is.

001_18.JPGHogyan lesz a Babetta kormányzárból sebességváltózár. A Babetta zár 90 fokot fordul, a seb.zár meg 180-at. A B.zárban nincs olyan egység, ami a seb.zár gyújtáskapcsolóját kezelni tudná, meg amúgy is rövid az egész. Kollégám szerint a zár forgórész aljába kell vágni egy nútot, és kész, meg még egy kicsi. Hogyan? Aszondja’ ki kell venni a forgórészt. Mondom: Szét esik az egész, aztán meg leshetünk, mert a zártüskék járatai le vannak szegecselve. Hmm. – ez volt a válasz. Megoldottam, de ezt itt leírni rettenetes lenne. Azért nem veszem el a dicsőséget a munkatársamtól sem, ő reszelte a zár külsejét addig, míg be nem ment a helyére. Szóval, hosszában két részre osztható a cucc. Az alsó fele teljesen új, a teteje meg módosított. Az az érdekes eset állt elő, hogy lötyög, és mégis szorul. Nem tudtam rájönni mi a helyzet vele. Nem megy olyan könnyen, mint ahogy szeretném. Lehet, valami forgács ment a forgórészbe. Ez már így marad, mert a végén még rosszabb lesz.

007_4.JPGItt kukucskál az új kipufogó visszakanyarítás, de ki kell nagyítani a képet, mert az istennek nem jelenítődik meg a teljes kép. Ez megint csak ideiglenes, mint a Szovjet csapatok itt állomásozása.

008_2.JPGHa megfelel a design, akkor majd leveszem a dobot, (már megint) és másfél centivel fentebb helyezem, és az is lehet, hogy odahegesztem, mert most csak oldható kötésben szenved.

De mi ebben az érdekes? Kolléga elmegy, majd visszajön, mint a galambok. Hozza a túlsúlyos véget. Rápróbálja a csőre. Milyen következtetést von le? Átvertem, mert csak negyvenes a cső, mivel ő ötveneshez kért véget, de mivel az lötyög, így nyilvánvalóan én tévedtem. Ha-ha. Sőt HA-HA-HA! Azért adtak neki hatvanas véget, mert három darab csavaros izével lehet felszorítani a csőre, már ha felbírjuk, mert olyan nehéz, hogy felmerül az elhagyás veszélye. Mindegy, nálunk ez a gagyi felerősítés amúgy is felejtős.

006_7.JPGÉs akkor itt lepődtem meg, mert azt gondoltam, készítettem olyan felvételt, amin látszik a betét, amire direkt csavaroztam. Hát, ez van tesókáim.

Akkor térjünk vissza az elején felvetett témára, az időre… hű! Már ennyi az idő! Akkor majd holnap.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .