Ez tényleg úgy hangzik, mint egy film cím. Szinte hallom, ahogy a régi városi moziban megszólal a hang: – Akcijó a zárdában. Cínes cinkronizált canadai akcijófilm. Jövő héten meg Szovjet indijányos fím lesz, a Derszu Ulzana.
Ezek után még hozzáfűzte: – Szógálati közlemény: Aki szétköpdösi a szotyihéjjat, azt megrugdosom.
Kisvártatva megjelent a hang tulajdonosa, a mozigépész, és beállt mint Bruce Lee. Egy pár másodperc múlva gyorsan távozott, mert a 150 centinyi mélységét a közönség hangos hahotával fogadta.
Na, de vissza a zárdába! A zárdában ott van a zárász, vagyis én, aki egész nap zárakat javítottam. Nem is értem, miért küldik el olyan messziről a kilincseket. Nem olyan nagy ördöngösség egy zárbetétet szétszedni, és addig cserélgetni benne a lapokat, amíg nem lesz jó hozzá az a kulcs, ami belement.
Az igaz, nekem van egy nagy előnyöm: a rengeteg bontott betét. Jó játék addig pakolászni a kis rézlapokat, míg síkba nem kerülnek a kulcs beillesztésekor. Ami minimálisan kilóg, azt meg meghúzom precíziós köszörűvel, főleg ha nagyobb átmérőjű betétből való. Szóval ajánlanám mindenkinek ezt a remek elfoglaltságot téli estékre. Szétpakolni az asztalon a motyót, egy üveg bort levegőre tenni, majd megiszogatni, aztán meg aludni, mert itt nincs helye a bizonytalan kéznek, mert akkor vagy nem zár rendesen, vagy nem forog el a kulcs.
Hát igen, a kulcs, az kulcskérdés. A kabrió csomagtér nyitójának zárjába nem találtam az ötven darab gyári közt olyat, ami belement volna a betétbe. – Semmi gond. – mondtam, és átballagtam a kulcsmásolóhoz. Na, ott sem volt.
Jövök visszafelé, morgok magamban: Megy a juhász szamáron, földig ér a lába; Nagy a legény, de nagyobb boldogtalansága.
Ekkor valami nagyon furcsát vettem észre: se juhász nem vagyok, se szamáron nem megyek, és mégis földig ér a lábam. De nem ám csak az egyik! Mind a kettő! Hát, vannak érthetetlen dolgok ezen a földön, és azon túl.
Tehát haladok befelé, nézek ki a fejemből, amikor berobban a retinámba egy szemétkupac, tetején egy kidobott lakattal, amiben ott fényeskedett egy kulcs. „Made In Poland” rajta a felirat, de azért magamhoz vettem. Mi annak az esélye, hogy ez jó lenne? Szinte semmi… de belement ahova kellett. Erre azt a B betűs szót mondtam, mint a filmbéli Ted, aki maci.
A hosszából lekaptam egy fél centit, mert az nem volt jó. Így, hogy már volt mihez mennem, szétszedtem a zárat.
Kellemetlen meglepetés volt a megfáradt prücök, aminek a zárpöcköt kellett volna emelni. Egy erélyesebb mozdulatra megvált eredeti helyétől, használhatatlan vackot csinálva az egész zárból. Gyorsan lefuttattam a megoldó szoftvert, ami két verziót dobott ki, a kivágom a pics… cselekvés helyett. Az egyszerűbbnek, gyorsabbnak tűnőt választottam.
Egy rézpálcát fúrtam be a helyére, és méretre reszeltem.
Ez a törés megint az értetlenségi faktoromnál talált meg. Miért készítenek ilyesmit ócska spiáterből? A repedésen kívül, még annyira el is volt kopva, hogy csuda. Biztosan nem azzal szórakoztak a tulajdonosok, hogy „kibírja kinyitni egy perc alatt többször” versenyt rendezzenek álmos estéken. Ez az alatt a pár alkalom alatt kopott széjjel, míg alkalomszerűen, néha napján kinyitották a zárat. Na, de így legalább kellemesen töltöttem a napot. Egészségemre!
