Amit nem muszáj…

Ezzel az elemmel én is úgy voltam, mint S. Leacock, aki figyelmeztette a bonyolult neveknél az olvasóit, hogy azt nem muszáj olvasás közben kiejteni.

Szóval, ha  magam szórakoztatására készíteném, akkor lehetne szobrászkodni, de ez ide maximálisan megfelel. Be van kötve a küszöbbe, minden le van hegesztve benne, aminek kell. Nincsenek felesleges, rohadó átfedések. Az aljára még megy egy furat, amin keresztül ellátom üregvédelemmel, és a kondenzvíz is kifolyhat.

 Már lassan kezd autó formája lenni.

Én még emlékszem, hogy nézett ki egy pár napja az ajtó. Ezek után már tényleg látványosan lehet haladni. Holnap felkerül az orr, az orr után rendbe kapom a sárvédőket, amik veszett rosszul néznek ki. Sajnos szétjavították őket. A sárvédőket felpasszintom, de nem rakom fel, mert alá kerül még a levegőcsatorna, ami egyben a doblemez merevítésére is szolgál.

Nem bírom megállni, hogy az elsősegélyes doboz mizériához egy pár szót ne fűzzek hozzá.

Mivel az egészségügyi végzettségem egy olyan tanfolyamot jelent, ami után munkahelyi elsősegélynyújtó lehettem, nem vagyok igazi szakember. Viszont azt tudom, hogy még egy pár éve lejárt kötszer is kevesebb fertőzési veszélyt hordoz magában, mint az a kutyaszar, amit adott esetben egy motoros felkapar az útról taknyolás közben. Egy nyílt sebet az út szélén nem lehet, és nem is fog senki kitakarítani. Majd szépen jönnek a szakemberek, és elvégzik a többit ott, úgy ahogy kell, addig meg szinte bármi megfelel, ami „tiszta”. A steril kötszert is megtudja fertőzni, egy túlbuzgó szippantós, ha éppen nem fertőtleníti a kezét. Megismétlem, nem a húszéves kötözőanyag fog fertőzést okozni, hanem az a minden, ami a földből bekerült a sebbe. Én az ujjamat papír zsebkendővel, és szigetelő szalaggal rögzítettem, míg vissza nem varrták, és tessék, milyen jól néz ki… na, jó ezt inkább nem mondtam, de megvan.

Egyszerűen nem értem, hogy miért köteleznek mindenkit segélynyújtásra. Engem ne tegyen már egy amatőr stabil oldalfekvésbe, ha éppen elvan törve a gerincem! Amerikában, azóta senki nem nyúl a baleseteshez, amióta precedens értékű elmarasztalás született egy segítséget adóval szemben, aki lerokkantotta a sérültet.

A másik: Megbüntettek egy nőt, mert nem adott segítséget, hiába hivatkozott arra, hogy nem bírja a vért. Én nem vagyok egy mimóza, de nem tartozik a kedvenc emlékeim közé, amikor egy arc nélküli ember – akinek még ráadásul a feje teteje is hiányzott – hirtelen felült, és kihányt egy liter vért, pedig a doki már halottnak hitte. Egy érzékenyebb személy a világból is kiszaladt volna, és azt gondolom, egy jó ideig bérlete lett volna egy elmészhez. Ezért tisztelt törvényhozók, kérem, legalább ne csesztessenek a lejárt mullpólyáért.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .