Csapataink előretörnek

Hihetetlen sikereket értek el a harcoló fiaink a mai napon garázs fronton. A tegnap még reménytelennek látszó alkatrészmezei csata győzelmünket hozta. Bár vannak még előttünk kisebb elfoglalni való posztok, de a lényeg már a miénk.

002_24.JPG

Kissé kókadtan kezdtem a napot, mert egy hosszú éjszaka áll mögöttem. Rájöttem, hogy már megint átvertek a telefonadóval, és ez kiverte a biztosítékot nálam. A telenoros (azért is kisbetűvel) számlám majd 50 százalékkal emelkedett és nem tudtam miért. Azt mondták az adó percenként 2 forint lesz, akkor miért fizetek ezrekkel többet egy óra beszélgetés után? Aztán tegnap megvilágosodtam. A hét éves tarifámat amit hálózaton belül lebeszélhettem teljes egészében, átalakították. Csak nekem nem szóltak úgy, mint az internetszolgáltatóm, akik kiküldtek egy levelet, hogy ez, és ez változik, 15 napom van rá, hogy felmondjam a szerződést, ha nem tetszik. A tele(vanatököm)nor meg küldött két SMS üzenetet, ami valami zagyva szövegre hívta fel a figyelmem, ami egyáltalán nem érdekelt. A harmadik SMS-sel már nem is foglalkoztam, na abban volt, hogy ezentúl 60 százalékban beszélhetek hálózaton belül az előfizetési díjamból, a többi meg hálózaton kívüli jóváírás. Igen ám, de mi azért vettünk egy fél tucat teleköcsögös telefont, mert hálózaton belül olcsóbb, és csak oda használjuk. tehát a 40 százalékot buktam az elmúlt két hónapban, amit eddig ledumcsizhattam. Persze én még örüljek, mert az ismerősöm meg hálózaton kívülre beszélgetett, ő 60 százalékát bukja ezentúl az előfizetésének. Naná, hogy nem éri meg lelépni, mert ott a hűség…

 

Na de félre bú! Megvan a difi! Reggel repülőgép zúgásra lettem figyelmes. Az összekötő vetette le magát a mélybe róla. Szerencséjére a járőrök nem vették észre, mert elég ügyesen álcázta magát ökörnyálnak, így ebben a pókhálós időben nem keltett feltűnést. Amikor mellének szegeztem a difi kérdést, a raktár felé mutatott, a szemére bökött és intett kövessem. Egy tigris bukfenccel áthidalta a távolságot, és máris ott voltunk a Tátra lábánál. Nem értettem mit keresünk a 603-as alkatrészeket tartalmazó polc előtt, de amikor félretolt egy kupac csomagolóanyagot, feltűnt a keresett difi. és a hátsó tengelyek. Utólag belegondolva, tényleg logikus, hogy a Tátra polcon keressem a Mercedes-Benz cuccot, hiszen csak a kód nyelvet kell ismerni. Nem árt ebben a vérzivataros időkben az óvatosság, hátha figyelnek bennünket, de így csak mi érthettük a szisztémát: A Mercedes, meg a Tátra is női név… vagy nem? Ja, hogy az Márta. Na, de az már majdnem Mátra, és az tényleg hegy, így kerülünk a Tatra alkatrészek közé. Van itten logika.

Következő lépésben megérdeklődtem a kardántengely hollétét. Az összekötő energikus, biztos léptekkel haladt a sarokig, ahol befordulva a levegőbe markolt. – Itt volt! – közölte. Ezzel nem jutottam közelebb a megoldáshoz, de többet már nem kérdezhettem, mert az illető bevetette magát a bokrok közé, és a Mezei Pitypalatty hangját utánozva elkúszott.

Bepillantottam a szárazalja alá.

003_22.JPGSzerintem, Kolombusz itt is Amerikába lyukadt volna ki, ha egyáltalán bemerte volna tenni a lábát ebbe a rengetegbe. Az összekötő szokott itt két társával rendezkedni. Anyukámnak, és Apukámnak szokta őket szólítani, de ez nyilván csak félrevezetés.

Vettem egy nagy levegőt, és be óvatoskodtam magam a lomok közé. Bátorságom megvetette a halált, és ennek meglett a gyümölcse.

004_15.JPGAzt a két csövet kerestem mindenhol. Ez már nem a felleléskor előtti állapot. Egy hajórakomány egyéb holmit hánytam el előle, mire feltűnt, hogy van a polc alatt valami érdekes.

Juhé! Erre inni kell! De mégsem, az alkohol butít, na meg öl. KOmolyan.

003_23.JPG

Ezek a kis, döglött legyek a boros üvegben mind tanúsíthatják.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .