Ég a kunyhó, ropog "anyád"

          Ég a kunyhó, ropog „anyád”. – énekelte Maksa Zoltán.

          A tiéd ég. – válaszolt Nagy Bandó, mert régen ők párban jártak népet művelni.

Hát, ha nem is a nád ropogott, de azért a tűz pattogására fordultam vissza a könyvelésből. Egy perce tettem le a hegesztőpisztolyt, de már fél méteres lánggal égett a sarokban felhalmozott, bontott zajszigetelés. A kátrányos lószőrön, mint a puskaporon, futott végig a láng, és egy fél pillanat alatt, már lobogott a tetőkárpit, műanyag csőhéj, kesztyűtartódoboz, és a falra akasztott spirális levegőtömlő. Mire ezt konstatáltam, már annyi levegő sem volt bent, amiből egy egészségeset szippanthattam volna. Azt mondták a televízióban, hogy a modern, műanyagokkal telezsúfolt otthonokban, ha két perc alatt nem jutunk ki, akkor annyi. Nos, itt a fele éghető anyag természetes volt, de a nagy füstben már nem éreztem túlzónak az előbbi állítást. Kisuhantam az udvarra, majd visszarohanva megmarkoltam a tetőkárpitot, és kidobtam az ajtón. Levegő kint, majd zajszigetelés is kidob. Levegő, hosszabbító kihúz, majd víz locsol az apróbb vackokra. Öt perc múlva visszaóvatoskodtam, hogy ablakot nyitva kereszthuzatoljam ki a füstfalat. Pár perc múlva készítettem egy képet is, csak a hiteles tájékoztatás miatt.

Ezen már lehet látni a műhely másik végét is, de ennek ellenére levegőt még mindig kintről kellett magammal vinni.

Két méterre hegesztettem a lószőrtől, mégis begyulladt. Ez is azt mutatja, hogy mekkora szívás lehet, ha egy olyan autót buherálunk, amibe be van építve ez az anyag. Az igaz, hogy a sarokba nem én halmoztam fel, hanem a bontást végző kolléga, de ha már senki nem takarította el, akkor nekem kellett volna. A hullámpapír, amivel le volt takarva ez a tűzveszélyes anyag, csak arra volt jó, hogy nagyobb volt a láng tőle.

Megállapítottam, a bontó kolléga a tűzzel játszik. A jó múltkor mondom neki, hogy a nitrohígító – amivel zsírtalanít – az robban, meg ég, ezért ne nagyon köszörüljön, hegesszen bele. Kétszer figyelmeztettem, de utána már úgy voltam vele, hogy majd rájön. Éppen bele pucsított a nitrós edénybe, amikor az belobbant, de nem vette észre rögtön, csak akkor, amikor már nagyon forró volt rajta a nadrág. Érdeklődve néztem a másik műhelyből, ahogy kezében a lángoló fazékkal szalad. Mivel elég hideg volt, megkérdeztem tőle: – Tényleg annyira fázol, hogy tűzzel kell sétálnod? Ő erre csak azt mondta: – Ha-ha.

Ehhez képest már tiszta dögunalom az a kis lakatolás, amit ma elbírtam végezni.

Ismét megállapítottam, hogy a homok sem jut be mindenhová, úgy, hogy munkát is tudjon végezni. A lebontott merevítő takarásában nyugodtan elrohadhatott volna a lemez, úgyhogy senki ne dőljön hátra elégedetten egy homokszórás után.

 

A két doblemezfél közt ott virít az oxid. Az elem alja azért tűnt el, mert valaki javított rajta, majd kitolta pár évre az esőre.

Megpróbáltam egy darabból pótolni a hiányt. Most még nem néz ki valami jól, de majd fog. Megerősítettem a “valaki” által felrakott javítóelemet is (jobbra lent). Megcsodáltam a salakolókalapáccsal történő lemezillesztés örök életre kiható nyomait. Majd rugalmas tömítőanyaggal simára húzok mindent, az ápol, és eltakar.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .