Egy kis fizika

Akár egy fizikai tétel is lehetne, de mégis vezetéstechnika: Ha az elénk, azonos haladási irányba, bosszantó közelségben kiforduló autó folyamatosan, veszett módon gyorsít, de mi mégis lassan utolérjük az addigi utazósebességünkkel, megbírjuk- e előzni anélkül, hogy ne lépjük túl az addig tartott tempót?

Elemezzük ki az esetet! A mai korszerű autók már nem 23 másodperc alatt gyorsulnak 80-ra, mint annak idején olvastam valamelyik kezelési útmutatójában. Sőt, már teherautókkal, buszokkal sem egyértelmű minden kategóriájú személygépkocsi előnye.

Ha mi hatvannal kolbászolunk az úton, az elénk kihajtó pár másodperc alatt eléri ezt a sebességet, de ennek ellenére bennünk az a kényszerképzet alakul ki amikor a hátába érünk, hogy “na most lenyomom a köcsögöt”, és elindulunk mint veszett mókus a mogyoróért. Közben nem realizálódik bennünk az a tény, hogy a két autó közti sebességkülönbség már nulla, vagyis a kolléga már annyival megy, mint mi (ezért nem is kellene előznünk).

Mi történik ekkor? Az előttünk levő tovább gyorsít, mi meg még jobban gyorsítunk, ha éppenséggel az autónk teljesítménye nem kisebb, mint az egónk. Ha Suzuki megy előttünk, akkor mindenféleképpen meg kell előznünk, még akkor is, ha valaki beledöglik, ezt ne felejtsük el! Amennyiben sikerült, lelassíthatunk, hagy szívjon a szarházi. Esetleg előfordulhat, hogy az a dög legalább annyira gyorsul mint a mi csoda autónk, de ekkor se adjuk fel, kitartóan haladjunk mögötte a másik sávban, villogó irányjelzővel. Az első így megtett 500 méter után dudálhatunk is, hagy érezze magát rosszul a trógerja, ne hagyja majd nyugodni őt a lelkiismeret, ha netalántán belerohannánk a szembejövőbe, vagy az árokba. Egy pillanatig se gondolkodjunk el azon, hogy mi a francért megyünk mi már 120 kilométeres sebességgel, amikor előtte még a hatvan is megfelelt.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .