Még élek, de ilyen hevesen kitörő légúti fertőzést már régen éltem át. Persze nem ez volt az oka annak, hogy nem írtam. Egyszerűen nem volt mit. Ez sem azt jelenti, hogy csak feküdtem a függőágyban a pálmafák alatt, koktélt szopogatva, és ezt a dög unalmat nem akartam megosztani.
Bent szorgoskodtunk a műhelyben, bár ez a szorgoskodás körülbelül úgy nézett ki, mint amikor a hangyák látszólag céltalanul kóvályognak össze-vissza. Ugye mindenki tudja, hogy ezek a kis lények sem azért mennek erre-arra, mert be vannak nyomva. Ők is keresnek valamit, mi is keresünk. Ők kaját, mi meg három autóból legalább egynek az alkatrészeit. Amikor feladom, amit tudok legyártok, aztán meg később megtalálom. Ilyenkor a földhöz vágom a sapkám, és megtaposom. (Ez nem igaz, nem okozok kárt magamnak, csak ábrázoltam egy harmadrangú vígjáték szereplőjének reakcióját.)
Az egész érdekesen indult, de amikor becibáltuk a kasznit az alvázra, akkor élesedett a helyzet. Nem csak azért, mert az egyik kocsmából importált segítség veszélyes vírushordozó volt, és pont mellém állva, a cibáláskor szinte szájból szájba lélegeztetett. Arra gondolok, hogy kiderült, kormányváltós alkatrészek vannak egy olyan autóhoz, ami csak padlóváltóval létezett. Át lehetne alakítani, de minek. Rontana az eredetiségéből, ezáltal elértéktelenedne.
Tehát ezért nem írtam. Ennyi mindent nehéz lett volna sok napra szétbontani, hiszen akkor csak egy mondat jutott volna egy alkalomra.
Igaz, írhatnék úgy is, mit egy híres (bár nem értem miért, szerintem a megfilmesítés miatt) író, amikor húsz oldalon ecsetelte, hogyan közeledik az egyik szereplő:
Ma reggel lassan végig gördültem az úton, ami már csak emlékeinkben őrzi jellegét, mely felhatalmazta, hogy az út nevet viselje. A kerekek halkan morogva másztak gödörből gödörbe. Szinte már teljesen felesleges kerülgetni a hibákat, hiszen csak abból áll a felület. Ráadásként a gyalogosok is itt kóvályognak, nyakukat fázósan kabátjukba húzva. Meg mertem volna rá esküdni, hogy a fülüket azért még látom, de mivel semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy odébb menjenek, az a bőrszínű valami, biztosan csak valami dísz lehetett a ruhájukon. Nem akarok nekik kikiabálni, mert elég a bajuk. Saját, és gyermekük szájától kellett elvonni a falatot, hogy télikabátot tudjanak vásárolni. Még a cigarettafüstöt is mérgesen fújták, kezük is annyira reszketett az idegtől, hogy a markolt szatyorból a sörös üvegek csörgése messzire hallatszott. A járdát azért nem használja senki, mert a háztulajdonosok akiknek kötelességük karbantartani a gyalogjárót, gondosan kikapálják a járdalapok közül a füvet, így hozva létre egy-egy öt centiméter széles szakadékot a fugák helyén. Még sötétben is tudható, hogy az ember nem a cigány-önkormányzat területén halad, ugyanis ott, mihelyt két helyen megsüllyedt az aszfaltjárda, azonnal kiszintezték 40×40-es lapokkal, amiket valami idegen, még frissiben ellopott, így rá nem sokra precíziósan terített aszfaltot kapott ismét a gyalogút, nehogy valami hajnalban munkába igyekvő szorgalmas lélek kitörje a bokáját.
Szóval így is írhatnék. Hány sor, és még csak húsz métert haladtam.
