Ez most nem műszaki cikk

Ma sok a dolgom, de le kellett ülnöm, mert érdekes dolgot vettem észre. A múltkori bejegyzésemből idéznék: „Nehéz-e az olaj? Nehéz, nehezebb mint a víz”.

Itt ültem tegnap is. Valaki innét magyarázott, valaki onnét, én meg egy frappáns indításon gondolkodtam. Az kavargott a fejemben, hogy bár könnyebb mint a víz, de mégis mennyi nehézséget okoz. Hogy miképpen lett belőle az előbb idézett butaság? Miért botlik meg az ember azon a lépcsőn, amin már ezerszer fel-le ment? Miért fújt bele az egyik volt kollégám a hangszerre hasonlító tölcsérbe, felkiáltva, hogy trombita, amikor előtte két másodpercel hegesztette össze.

Most is akkora hangzavar van a kis családomban, hogy a saját gondolataimat sem hallom, sőt az őrületbe kergetnek, (most éppen verekednek a kölkök) de azért ritkán fordul elő velem, hogy nem azt írom le, amit már porbafingó korom óta tudok. Sőt, ha lehet fokozni, akkor még ráadásként át is olvastam amit írtam, és akkor sem esett le, mert… mert.

Ennyit rólam. De mi van a pár száz olvasóval? Ők is fáradtak, felületesek? Gondolom. Csak egy dolog bánt. Annak idején egy indiános könyvben olvastam az angol szöveget „all right”. Gyorsan a fordításokhoz lapoztam, és olvastam: el balra, a pokolba. Aha, szóval a right jelenti a balt! Na, ebben a tévedésben éltem sokáig. Remélem egy gyerek sem gondolja most már, hogy a víz aljára süllyed az olaj.

Az ilyen elírások mutatják, mennyire nehéz a bloggerség. „Gyorsan publikálok még valamit, mielőtt elalszok”.

Amikor újságba írok, három napig olvasgatom, félreteszem, javítgatom, majd a szerkesztő is átnézi. Így nehezebb megbotolni.

Szóval, én igyekszem, de nem ígérhetek semmit. Ami nehezebb, arra jobban odafigyelek, de ez annyira nevetséges volt, hogy már szinte hihetetlen.

Egy kis ízelítő a holnapi bejegyzésből:

011_1.JPGA kólás dobozokból kialakított fotonágyúk lelövik az illetéktelen autó tolvajok fejét. Érdekes lesz ám!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .