Annyira titkos az a projekt amin dolgozom, hogy én sem tudom mi lesz belőle. Egy beépített összekötő, dobozokat hordott be az alváz köré. Azt mondta, ő tud mindent, ne törődjek semmivel, egyek zsömlét kiflivel. Mivel ez volt a jelszó, nem firtattam tovább, miként lesz a sok szemétből Mercedes. Aztán a mai napon, 8 óra 42 perckor, kicsit későn, hozzáláttam a harci gépjármű megépítéséhez.
Azért késtem egy kicsit, mert a barátom ellenséges tűzbe keveredett, és egy srapneltől megvakult, de aztán kiderült, hogy csak a világítás ment el az autóján. Kérte, hogy nézzem már meg mi történhetett a fényváltó karral. Amikor kibontotta az egységet, lelombozva jelentette, hogy sajnos menthetetlen, mert össze van csőszegecselve. Mivel a csőszegecs csak az ellenség megtévesztésére van, szétfúrtam, és felderítettem a szabotázs miben létét. A csúszkáló érintkező álcázta magát, vagyis beleolvadt a terepműanyagba rugózatlanul, így nem tudta megvalósítani az összeköttetést. Valami kontakt hibától melegedhetett fel, vagy lángszóró által vesztette el a harcot, de ez kevésbé valószínű.
Kimozdítottam a műmocsárból amibe ragadt, majd újra kentem a dolgokat villanyos zsírral, bár egyesek szerint a Vazelin is jó hozzá. Ezek után csavarokra cseréltem a szegecseket, mert sosem lehet tudni… Ez már a harmadik bontott kapcsolószerkezet, mindegyiknek volt valami baja.
Ezek után túrtam bele a dobozokba, és megállapítottam, hogy fogalmam sincs, miként gondolták azt, hogy ebből a halmazból autót lehet építeni. Az alvázat össze kellene szerelni, mert ha fent van a kaszni akkor már jóval nehezebb az eset. Jóformán nincs meg semmi lényeges. Olyan apróságok hiányoznak, mint kardántengely, difi, vagy egyáltalán a hátsó futómű. Viszont van vagy húsz darab dísztárcsa. Vajon hány tárcsából lehet pótolni az első futómű hiányzó darabjait? Szerencsére egész nap esett az eső, így legalább sárból gyúrhatok hátsó tengelyeket, meg fából is faraghatnék valamit, de van rengeteg újságpapír is. Csákót már első osztályút tudok hajtogatni, hátha menne a Merci is.