A mai nap is átlagosan indult, de a hirtelen gyűlő, fekete fellegek, baljós árnyat vetettek Kasznija földjére. A vidám, Veremavasat falu lakói mit sem sejtettek a rájuk váró szörnyűségekből. Harry Trottyer is egykedvűen ballagott a műhelye felé, ahol minden idejét töltötte. Elégedett volt, mert előző nap sikerrel végezte a tennivalóját, lelkét mintha illatos balzsammal kenegették volna. Belépve az ajtón, kifinomult, emberfeletti érzékszervei azonnal furcsa dolgot észleltek. Villámgyorsan előrántotta a varázspálcáját, és védekezően tartotta maga elé, de ekkor hirtelen, a legváratlanabb helyről, előbukkant a felismerés, hogy csak a bezárt macska fosott a sarokba, és ennek a bűze mardossa orrjáratait.
Órák teltek el, mire felbolydult lelke, és gyomra napirendre tért a szörnyű trauma felett. Keze gyorsan járt, szállt a szikra, nyögött a fém. Varázsigéket mormogott, és a sűrű füstből kibontakozott egy nyílászáró, melyet arrafelé ajtónak hívtak. A kis varázsló kíváncsian illesztette fel az elemet Tejbebigyusz istenség harci szekerére, de az nem akart a helyére menni. Harry fájdalommal szívében hőkölt hátra. A rémület a bal bokáján kúszott fel jeges kezeivel, és felborzolta a haját tarkójától a feje búbjáig. Ha nem lett volna rajta sapka, lehet még a halántékán is rendezgetett volna a démon. Ebbe jobb is nem belegondolni, így sem volt szép, nem még kócosan.
Szinte leszakított az ajtót, és enyhén habzó szájjal mérni kezdett. Semmi rendellenességet nem talált a keretben, ezért értetlenül magába zuhant. Csak zuhant, csak zuhant (mert nagyon mélyérzelmű ember volt) de egyszer csak megjelent előtte mestere transzferképe.
– Harry Trottyer! Tudod, hogy te vagy a kiválasztott, láss a dolgok mögé!
Harry áttámolygott a szekér másik oldalára.
– Nem így te szerencsétlen! – ordított a gomolygó szellemalak. – Ha nem a keret rossz, akkor mi? Az ajtó te zárványos agyú. – fejezte be, amikor látta Trottyer arcán a merev értetlenséget.
– Az nem lehet mester, mindent úgy csináltam, ahogy a Könyvben meg van írva.
– Harry, emlékezz, a Deformátorok erre jártak, gonosz varázslatot hintve szét.
– Ja, tényleg. – pattant fel Trottyer.
Odalépett az ajtóhoz, gumikalapáccsal a zsanérra vágott, így azok beljebb nyomultak az ajtó gyenge lemezébe. A nyílászáró közelebb került az oszlophoz, és… De jaj! Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!
.jpg)
