Jelentem, a helyzet fokozódik. Meg kell hogy állapítsam, a tényállás fennforgásának tényét. Be rezeltünk, de ez az autónak jót tett, mert kértek rá fékcsöveket rézből. Van aki azt mondja, réz fékcsőnek keresnivalója autón nincs, de ez bennünket nem zavar. Egy rezes autóban sem forrt még fel álltában a fékfolyadék, nem fluoreszkált sötétben, sőt, a Geiger-Müller számlálóm sem jelzett káros sugárzást.
Igyekeztem elegáns vonalban vinni a csöveket, mert a cikk-cakkos vezetés a halálom, mint Viktornak a kövér katona. Kerülgettem a kenés alkatrészeit, ennyi volt ami irányt adott, mert az eredeti szerelésről fogalmam sem volt (van).
Eléggé optimista a tulaj, mert munkahenger a fékhez egy sincs, de csövezés az már van.
Itt nem sok buktató jelentkezett. Csak a hátsó tengely fékcsőtartói tartoztak másik évjárathoz, de rögtön átláttam a félrevezetés jelenlétét.
Az egyik típus alvázának az oldalára van szerelve a hátsó elosztó, és a gumi csövek hátrafelé állnak, ennél meg nem, ezért kellett kis lemezkéket készíteni a lengéscsillapító csavarjaira. Ez a képen szerencsétlen szögben áll, így nem látható teljes egészében, de nem gondolnám, hogy emiatt bárki is autóba vágja magát, hogy valóságban megszemlélje.
Zsenge (19) koromban nagy tabu volt faluhelyen ez a fékcsövezés, de aztán a munkahelyemen kiismertem a lehetőségeket, mivel ott elég sokat kellett ilyet csinálni. A rézcső ridegen került be a műhelybe. Felmelegítve sötétvörösre, vízben hirtelen lehűtve lágyítottuk ott ahol kellett. Amikor autót javítottam otthon, hazaszerveztem egy méter csövet, de úgy, ahogy volt, repedt amikor szét akartam ütni a végét. Aztán bevittem a konyhába, levettem a gáztűzhely lángosztóját (rózsáját) és ott valamennyire sikerült meglágyítani. Nem akartam visszatenni az elkopott csavarjait sem, így vettem vadonat újakat. Szép fényesek voltak, és amikor elmállottak a kulcs alatt, el is gondolkodtam, nem-e cínből vannak. Végül egy számmal kisebbre reszeltem az eredeti csavarokat, és azokat építettem vissza. Nagyon nem mertem szaggatni őket. Talán ez is közrejátszott abban, hogy szivárogtak, de nagyobb részben az volt a baj, hogy az eredeti vas csövek vállat nyomtak a tömítő kúpokba, és ezt is át kellett volna hidalni az új réznek, de erre nem volt képes az anyag. Kínomban felfuttattam ónnal a csövek végét, és így húztam össze. Így már soha többé nem volt vele gondom, de ez után egy jó darabig nem akartam otthon ilyesmit készíteni.
Teltek múltak az évek, míg egyszer csak, hirtelen, minden előzetes konzultáció nélkül, műszakira kellett volna vinnem az autót másnap. Gondoltam, nagy lendülettel kicserélem a gumicsövet az első féknyergen. Ment is ügyesen, de a levegőztető csavar kitekeréskor belefáradt az öntvénybe. Ott ültem este tízkor, és nem tudtam a megoldást. A csavart kifúrni lehetetlenség, új alkatrész szóba sem jöhetett. (mert pénzem mint békán a toll) Mérgemben kikopogtattam a féknyerget mint a harkály, még a röntgen szememet is bekapcsoltam. Ahol sejtettem a levegőztető csavar végét, vagyis az olajkamrát, belefúrtam az öntvénybe. Talált. Egy nagyobb fúróval megmunkáltam a furat peremét egyenletesre. Menetet fúrtam bele, a csavar alá réz alátét került, majd egy kis segítséggel le levegőztettem, vagyis haver nyomta a pedált, én meg lehúztam az addig levedző csavart. Még évekig jártam így vele. Olyan jó volt a fékem, hogy amikor a fékpadon bemérték, kiordítottak a szakik a többieknek, hogy nézzék meg a műszer mutatóit, mert ilyet még nem láttak. A két oldalé annyira együtt mozgott, mintha egyben lettek volna. Persze ezért tettem is. felbakoltam a kerekeket, sebességbe tettem, és alapjáraton forgatva egy szerszámacéllal felszabályoztam. Hát így ment ez kérem az átkos rendszerben, szegény helyen.
