Hallgatom a rádiót. Inkább azt, mint a szomszédokat, kiknek eszmecseréjét nem tudom idézni, de a hölgy hangja olyan, mint egy kan jegesmedvéé, melyet rég kiheréltek, de most éppen a bal lábát kapta el a szénkaparó lánca, és a valagába meg egy csőtisztító görényt akarnak beindítani.
Szóval a rádióban felvetették az elméletet, hogy a közútkezelő a korlátozó tábláival besegít a rendőrségnek a pénzbehajtásban. Ez már egy pár nappal ezelőtt volt, most csak egy üzenetet kaptak: Autópályán sövényvágó gépek közül mérik a sebességet.
El is engedtem a fülem mellett, de fél óra múlva jött egy másik számról a szöveg: Nem dolgoznak a sövényvágók, csak azért állnak ott, hogy takarják a rendőröket.
Ekkor elvigyorodtam, mert magam elé képzeltem a képet, hogy hogyan is dolgozhatnának a gépek. Haladnak, szépen, vágják a növényt, köztük meg tolat a járőr. Röhej ilyet még ki is találni, hiszen ez nyilvánvalóan nem lehet igaz. Azt sem hiszem el, hogy valakit megállít a rendőr, azután meg megbünteti, hogy tilosban áll. Ugyan már!
Hagyjuk is ezt a sok hangulatkeltő hülyeséget, térjünk rá a benzingőzre, meg az olajsárra, mert volt aki hiányolta. Találtam egy kanna benzint, de nem akart gőzölögni, a rezsó meg elromlott. Olajsarat viszont nem leltem, mert mi tiszta hely, meg rendes ház vagyunk.
A szürke Karmann Ghia gazdája kérlelt, hogy nézem már meg előre a széles felnit, mert van egy olyan gyanúja, hogy az ültetett csap miatt nem fog elférni a sárvédőtől.
Nem gyenge problémával állunk szemben, ez a terv is füstbe ment, nem csak Petőfié. Jöhet a keskenyített futómű, vagy a visszaemelés, esetleg így egyben a kettő. Mellesleg jött a posta, hozta a küszöbborításnak való rozsdamentes lemezt. Szál húzott… keresztben, nem hosszában. Én még ilyet nem láttam autón, de lehet én vagyok a tájékozatlan. Mindenesetre szembe megy a szépérzékemmel.
A hajnal fénye bepitymallik a kis ablakon. Költői a kép, annak aki szereti a daróc stílust. Lassan összeáll az oldal, és én meg-megállok. Nézem a formákon játszadozó napsugarat, és eltűnődöm azon, hogy a volt osztályfőnököm büszke lenne-e rám, mint annak idején amikor megnyertük a tudományos szemlét, vagy amikor pályaválasztáskor azon töprengett, hogy irodalmi szakon menjek-e tovább, vagy foglalkozzak humán gyógyászattal.
Engem mindenesetre elégedettséggel tölt el, amikor kialakítok egy formát, és összeszabva az eredeti elemmel, egy új, egységes felületet hozok létre. Emlékszem, amikor először vágtam szana, meg széjjel egy autót. Nem azért dolgoztam rajta hajnalig, mert annyira sürgős lett volna. Türelmetlenül vártam, hogy tényleg fel tudom-e építeni. Hát, fel. Persze egy kicsit mindig meglepődöm, amikor a poraiból feltámasztok valamit. Talán ez nem is helyes kifejezés így, hiszen most már tudom amikor hozzáfogok, hogy jó lesz, de mégis hihetetlen. Olyan ez, mint amikor a gázkészülékgyár szakiját letartóztatták fegyverlopásért. Szegénykém mondta, hogy ő bizony csak egy gázkonvektort akart kihozni alkatrészenként, de ahányszor összerakta, mindig gépfegyver lett belőle.
Ha valahol ezt halljátok csengőhangként, akkor lehet én szöszmötölök arra felé.
