Ősi ellenségünk a rozsda, alattomosan támad. Mire észrevesszük, addigra már átrágta magát a lemezen, de ha egy felületi hiba indul oxidálódásnak, az is remek, pókhálóminta szerű alakzatokat rág a festékréteg alá, miközben kívülről csak egy apró hibácskát látunk.
Minden esetben ugyan oda lukadunk ki: el kell pusztítani az ellenséget. Már csak az a kérdés, hogyan. Vastagabb fém alkatrészeknél előfordulhat, hogy még egy kiadósabb rohadás után is megmarad a hasznos anyagvastagság. Ennek a ténynek a megállapításához gyakorlat kell. Ezt én innét nem tudom megadni, de tegyük fel, úgy döntünk, megmentünk egy öntvényt. Ezek a dolgok kevésbé rothadnak, mint a sima lemezek, de azért tudnak. Ha valaki a miértre kíváncsi, utána nézhet máshol, ezzel én nem foglalkoznék, mivel a mai téma az oxid eltávolítás, fémkezelés.
Elsősorban leszögezném, hogy a mindenki kedvenc homokszórása sem képes mindenre. Ha nem szelektáljuk szét a durvábban, és kevésbé oxidálódott cuccokat, választás elé állítjuk a szakit, és nem biztos, hogy megfelelő döntést hoz. Finom szemcsével szórt karosszérián, sokszor kézzel kell utána tisztítani a durvább oxidréteget. Ugyanígy rajta maradhat a rugalmas tömítőanyag, kátrány a felületen, és ezek takarásában a rozsda. Találkoztam már homokozás után fényezett autóval, aminek a kerékjáratából összeszerelés előtt kapartam ki az ezeréves kátrányflekkeket, amik alatt ott vigyorgott a barna ördög. Ha durvábbal szór, akkor meg úgy nézhet ki a gyengébb lemezelés, mint egy összetaposott bádog bili. Nos, ezért kell előtakarítani a dolgokat. A tömítő, hézagkitöltő anyagokat melegen kell lekaparni, a vastagabb rozsdát pedig mechanikus úton kell eltávolítani. Egy éles, salakolókalapács szerű szerszámmal szépen le lehet pattogtatni a megvastagodott oxidréteget, de aki szerencsésebb, (nyert a lottón, úri családba született, vagy ne adj isten, munkával kereste meg a rávalót) az használhat levegős vésőt, aminek állítható a rezgés erőssége. Ez az utóbbi sor, csak az öntvényekre, és vastagabb társaikra vonatkozott.
Minden illesztéket takarítsunk elő. Azokat a ponthegesztéses formációkat, amiket feltudunk a lemezszéleknél nyitogatni, bontsuk fel, már a homokszórás előtt. Ha minden jól megy, ezekből is kitudja hozni a homok a nagyja oxidot. Természetesen, visszazárás előtt ellenőrizzük a sikerességet. Ha kell, utána dolgozunk mechanikusan, majd rozsdamarással, és festéssel zárjuk a folyamatot.
Ha nem akarunk homokos autót, akkor csak a kézi munka marad. Mindenki tudja… azaz a feneket. Azt akartam írni, hogy mindenki tisztában vele, ha nem szedi szét alkotóelemeire a kasznit, akkor csak púderezi a halottat, de saját tapasztalatom szerint ez nem igaz. Aki mégis tudja, hogy ez így van, az sem áll neki szétfúrni az összes ponthegesztést, mert nem éri meg. Ekkor jön elő az előbbiekben vázolt bontogatósdi, de ennek a sikeressége nagyban függ a lelkiismeretességtől, és a használt felületkezelő anyagok minőségétől. Ha szuper rozsdagátló festéket használunk, és utána vízmentesen tömítjük az átlapolásokat, akkor is maradhat a nehezen hozzáférhető helyeken oxid. Vannak jó kúszóképességű kezelőanyagok, amik elvileg átjárják a porózus rozsdát. Ilyesmi a sima üregvédő anyag is, de ha ezt használjuk, a masztos felületen nem fog megállni a tömítőanyag, ezért odafigyelve kell megvásárolni a szereket. A megfelelő hatás elérése érdekében érdeklődjön gyógyszerészénél, vagy a festékkereskedőnél, ha az előbbi furcsán nézne!
Üregrendszereknél, (például küszöb) nehéz feltárni a dolgokat. Persze a 21. század technikája segít. A mini kamerák bekukucskálhatnak a zárt rendszerbe, de akinek nincs ilyesmi, az csak a jó öreg csavarhúzóban bízhat. Az alsó lemez illesztékeket feszegetve képet kaphatunk a belső állapotról. A kondenzvíz itt fogja legelőször kifejteni a romboló hatását. Ha szétmállanak a dolgok, bent sem jobb a helyzet. Amennyiben nem, akkor mehet bele az ürgevédő :). A nagy, ipari szórófejek, sokszor nehezebben irányíthatók, mint a direkt erre a célra kifejlesztett, csöves szórópalackok. A gyárban merítik a kasznit, ezt otthon nehéz utánozni, de nem lehetetlen. Ha megelégszünk a lényeges alsó rész fürdetésével, akkor zárjuk le az éleket, dugjuk be ideiglenesen a kondenzvíz leeresztésére szolgáló nyílásokat (mert ugye van?) majd töltsük fel pár liter anyaggal az üreget. Ha netalántán, esetleg, lenne forgatónk a kasznihoz, akkor a hossztengelyen való forgatással – megviccelve a gravitációt – még felülre is juttathatnánk anyagot, bár arrafelé lényegesen kisebb a rohadás kockázata. Ha kiszórakoztuk magunkat, a dugókat kihúzva,engedjük le, és fogjuk fel az üregvédőt. Ülepítés után tovább használható.
Folytatása következik.
