Mivel a lakatosműhelyben homokszórásra bontok szét elemeket, és ilyesmiről már régebben beszámoltam, most egy olyan témát választottam, mely engem igencsak foglalkoztatott az elmúlt hónapban, hátha más is ilyen kínban szenved. Szinte minden autóba be van építve valami audió eszköz. Legyen az egyszerű rádió, vagy még egyéb valamit lejátszó eszköz, de felmerülhet bennünk az igény a többre. Nem koncertterem kialakítására gondolok, pusztán csak arra, hogy valamelyik mobil kütyünkről az autó hangszóróin keresztül juttassuk a dobhártyánkra a hanghullámokat.
Erre több ok miatt is szükségünk lehet. Talán piszokul retró odabent a hangulat, és ezt agyoncsapná egy modern vacak. Mondhatnánk, hogy vannak már régies külsejű új holmik is, de én még nem láttam nyerőt. Körülbelül olyan hangulatot sugároznak, mintha egy kakukkos órába ledes kijelzőt építenénk be.
Nálunk más a tészta. Sajnos többen használunk egy autót, így valahányszor bekapcsolom a nejem után a zenegépet, mindig egy herélt figura akarja a szakadékba vetni magát, de előtte még belevonyít az esőbe. Ilyenkor idegesen keresem az én lemezem, vagy mappám az mp3 lemezlejátszóban, de mire meglesz, már odaérek ahova indultam.
Ekkor rémlett fel a megoldás, az FM transzmitter. Bedugom a szivargyújtóba a cuccot, és a rádiót ráhangolva máris hallgathatom a saját nótámat a hozzá illesztett egyéb eszközről. Sokáig kerestem valami használható teszttett az interneten, de valahogy semmi értelmesre nem leltem. Nem akartam ész nélkül beruházni egy ilyen jelentős összeget (2500 Ft) így halasztgattam a vásárlást, ám egyszer csak, hihetetlen 2000 forintos áron ugrott az ölembe a termék.
Rögtön az áruház előtt csatlakoztattam a MyAudio MA C90-et a szivargyújtóba, majd a mellékelt audió kábellel (3.5 jack) rákötöttem egy telefont. A mindent betöltő rock helyett egy hangszóró cimpogott nyomorultul. Mivel az asszony kiverte a hisztit, hogy neki melege van, és mehetnékje, hazaszáguldottam. Itthon már kényelmesen nekikészültem a behangolásnak. Állítgattam a frekvenciát, de sehol nem jött ki értelmesebb hang belőle. Ekkor megrángattam a csatlakozódugót így már a másik hangszóró is be-be reccsent, így hamarosan leesett, hogy rossz rajta az aljzat. Mindenesetre érdekes volt látni, ahogy még a kijelző is odébb mozdult, amikor a csatlakozóval vacakoltam. Mivel 100 kilométerre eljöttem a bolttól, már nem vittem vissza. Következő lépésként rá lett dugva egy pendrive mert az volt otthon.
Egy SD kártyával jobban nézne ki, azt is be lehetne tolni a pendrive fölé.
Nagyon okos masina, mert csatlakoztatáskor azonnal megszólít, hogy wellkoma’. Én is mondtam: – Nos koma, mi van? Közben elővettem egy két dioptriával nagyobb szemüveget, így már konkrétan elbírtam olvasni a kijelzőn található apró betűket (Lehet nem is komának nevezett?). Mappa név, előadó, szám címe, lejátszás ideje, ismétlés, sugárzott frekvencia. Ez utóbbiról annyit, hogy a dobozra nagyképűen rá van írva, hogy „206 Full Frequencies”. Ez annyit tesz, hogy ennyi frekvencián tud adni a mini „torony”. Szinte ez sem elég, mert valahol mindig zúgat valaki, ha más nem, akkor Armandó a retves, zavarszűrő nélküli robogójával. Mindegy, kerestem egy kevésbé zavart területet, itt a transmitter rögtön elnyomta a környező zajokat, és a sajátját kezdi el adni, mert az van neki. Jobban sistereg mint a rendes adók, de ez menet közben annyira nem zavaró. Zavaró viszont a hangminőség. Halkabban is szól mint más forrás, és ráadásként elveszett a zenéből a dinamika. Érzésem szerint az átvitt hangfrekvencia igen szűk határok közt mozog. Se mély, se magas. Minden jön egy csőből, ahogy szokták mondani. Hej! Nem is említettem, van neki távirányítója!
Először azt hittem nem működik, de aztán megtaláltam a rejtély kulcsát. Pontosan a vevő elé kell tartani, úgy 5 centiről már egész jól teljesít. Ha remekül tudunk célozni, és nem remeg a kezünk, akár fél méter távolságból is használható. Nyilván azért kellett, mert a készülék gombjai nem bírnak mindent kezelni. Érthetetlen módon a frekvenciát még véletlenül is eltudjuk rajta nyomni az alsó gombokkal, de mappát már nem tudunk léptetni, csak a távolsági szerkezettel. Mint látható, van rajta előre beállított hangszíneket előhívó gombocska. A repertoár a szokásosakból áll. Normál, (Unitra táskarádió) Pop, (Sokol zsebrádió) Country, (A Sokolra rádőlt egy döglött ló) meg ilyenek. Legjobban a normállal járunk. A távirányítóval történő hangszínállítgatásoknál amúgy is humoros dolog, hogy alkalmanként vált egy mappát két szín közt. Ami még nagyon zavar, hogy nincs rajta semmi főkapcsoló. Ha bedugom megy, ha kihúzom nem megy. Vajon mennyire szereti a pendrive ezt a mulatságot? Na, és persze, ha nem kapcsoljuk be a rádiót, a kütyü magát szórakoztatja, így nem hogy az utoljára hallgatott taktustól, (mert csak az mp3 elejétől tud újra indulni, nem a kilépési ponttól) de még a számtól sem tudjuk tovább élvezni a muzsikát.
Csatlakoztattam egy mélynyomót, hátha azzal élvezhetőbbé tehető a megszólalás. Hát, mindenféleképpen ajánlott. Egy baj volt vele. Az időnkénti kondenzátorkisüléshez hasonló pattanás, ami kicsiny készülékünkből származik, akkorát durrant az alacsonyabb frekvenciákba, hogy a második pánikrohamomnál, amit rám hozott, kikapcsoltam a mélyet.
Szóval, aki Sokolon szocializálódott, annak nem lesz csalódás. Jobb, mint a semmi, veteránokba meg különösen ajánlott az egy darab monó hangszóróhoz. Hangoskönyvet is kiválóan lehet vele hallgatni, a Hofi összeshez meg mindegy, ott a szöveg a lényeg. Aki minőséget akar, az nem fog spórolni most sem, őneki meg kell venni a komoly fejegységet.
