Mint az már kiderült, nem Hi-Fi stúdióban dolgozom, de azért hallok. Szeretem a zenét, és érdekelt a hangtechnika mindig is.
Az autó, és a zene kapcsán mindenkinek a rettenetes dübörgéssel közlekedő, zenedobozok rémlenek fel. Nyilvánvalóan ezek a szerkesztmények nem a zene élvezetéről szólnak, hanem a magamutogatásról. Nos, ők menjenek másfelé,(de maradhattok is 🙂 ) mi meg kanyarodjunk a minőségi hangzás felé. A továbbiakban senki ne várjon tőlem doktori deszartációt, nem akarok fénymásolni, és beilleszteni sehonnét, nem vagyok én SP. Csak a megszokott történeteimet rakom egymás után, ha érdekes, örülök neki.
A világosi fegyverletétel után jóval, tehát vagy két éve, abban a szerencsében részesültem, hogy saját választásom alapján szerelhetem fel egy autót hangrendszerrel. Ez ritkán fordul elő veteránéknál, mert ott általában a régi készülékek kerülnek vissza, bár régebben, egy Karmann eredeti rádiójának az előlapját lehajthatóra kellett átalakítanom, mögé téve a CD lejátszót, de akkor készen kaptam a fejegységet, és kiegészítőit.
Tehát zsebemben a felhatalmazással, elindultam vadászni. Legnehezebben a kék-gyöngyház előlapú fejegységet tudtam levadászni, de Üzbegisztánból, de ha nem is onnét, akkor valahonnét a környékéről visszahoztak egyet. Ez illett a metálkék műszerfalra.
A két utas hangszóró rendszert rejtve kellett beszerelni. Nem gyerekmunka volt bepréselni a 13centiméter átmérőjű hangszórókat a műszerfal alá vágott nyílásokba, mert mindig útban volt valami merevítő. A csipogókat egyszerűen a doblemezt burkoló szőnyegre akasztottam, a hangváltó a taposólemez alá került.
A hátsó ülés mögött már több lehetőségem volt garázdálkodni. Ide nyugodtan beállítottam az erősítőt, úgy, hogy körbejárhassa a levegő.
Gyakori hiba, hogy leszőnyegezik a cuccot, pedig termel hőt rendesen. Innét hajtottam vissza az első hangrendszert, és hídba kötötten a mélynyomót. A gazdi azt kérte, ne legyen bazári majmok felvonuló autója, nem kellett neki hatalmas láda hátra, de szerette volna, hogy jól szóljon. Bár olcsóbban nagyobbat lehet kapni, de mégis egy kis dobozka került be. A rendszer tele volt tartalékokkal. A középszintre beszabályozott erősítővel, még az autótól távol állva is (nyitott ajtóknál) megfelelő hangképet kaptam. Elégedetten adtam át, de hamarosan jött a telefon, hogy „ennyi pénzért nagyon harmatos”. Miután felcsavartattam vele az összes potit az erősítőn, már elégedetten hívott vissza: „Nem sok hajam van, de azt mind előre fésülte a mélynyomó”.
