Nehéz időszakot magam mögött hagyva indultam Délnek Flensburg irányából. Fáradt voltam, kimerült, lélekvesztett. Az időjárás mintha belsőm tükre lett volna, valódi „Sauwetter” volt esővel, köddel, csúszós-nyálkás úttal. Többször arra eszméltem, hogy 140-nél rám dudálnak a kamionok a szomszéd sávból. Egyetlen dolog vigasztalt, hogy Dél-Németországban élő barátaimnál megpihenhetek, hogy ők jó szóval, meleg vacsorával, forró zuhannyal, puha ággyal várnak. Mint kiderült, ennél sokkal többet kaptam. Egy páratlanul csodálatos napot.
A Gondviselés valódi, élő, aktívan oltalmazó erő. Minden baj nélkül érkeztem Reinstettenbe. Úgy volt, ahogy vártam: baráti ölelés, finom vacsora, kényelmes fekhely. És másnap vasárnap volt, végre nem kellett korán kelnem.
– Csodás időnk lesz ma – mondta Zoltán, és kent magának egy camembert-krémes zsömlét.
– Kaiserwetter, oder?
– Ja, genau! És már tudom is, hová kirándulunk. De előbb még kávézunk egyet, és te felolvasod nekünk a legújabb deporos történetedet!
Így is lett. Az új deporos ezúttal se túl könnyű, se túl súlyos nem volt. Elgondolkodtunk, és persze nevettünk is rajta. Derűsen indultunk útnak. Komótosan végiggurultuk a környéket a királyi A6-ossal, közben régmúlt idők dolgairól beszélgettünk. Mindenre rákérdeztem: régi templomokra, csűrökre, modern gyárakra, parkokra, hidakra. Aztán egyszer csak leparkoltunk egy álomszép sötétkék 911-es mellett. Kihagyhatatlan volt a szelfizés.
– No lássuk, mi jut eszedbe, ha azt mondom: „Hymer”? – kérdezte ravaszul Zoltán.
– Lakóbuszok! – vágtam rá azonnal. – Csak nem a gyár?
– De bizony! És a múzeum! Valami, amit neked mindenképp látnod kell.
És mint mindig, Zoltánnak most is igaza volt.
A gigantikus lakókocsiablakokat imitáló épületegyüttes bizton megérne egy műépítészeti értekezést. Mi persze nem vesztegettük a külső szemlélődésre az időt, inkább gyorsan beléptünk az ajtaján, és a jegyvétel után átvonultunk a bevezető alagúton, ami elmésen egy kirándulás előtti állapotot modellez, bepakolásra váró cuccokkal teli lomos szobákba engedve bepillantást. Aztán már benn is voltunk. Az érzés afféle „Ni, hol járok álmomban!”-fíling volt: szembehunyás, nyelvreharapás, meg egy oszlopnak-majdnem-nekimenés kellett hozzá, hogy felébredjek.
Enyedi Zsolt múzeumi beszámolója a VW Depo 2016/március-áprilisi – 160-ik számában olvasható.
Keresd a kiemelt benzinkutakon, valamint az Inmedio és Relay újságárusoknál.
