Az októberi Golf találkozón mutatkozik be hazánkban az új Golf

Az eddigi legnagyobb hazai Golf találkozót rendezik meg a Hungaroringen 2012. október 13-án. Az előzetes regisztrációk alapján ezernél is több Golf érkezik majd a mogyoródi versenypályára, ahol Magyarországon első ízben lesz látható a Volkswagen Golf VII.

 

 

Szűk harminc évvel ezelőtt, 1974-ben gördült le az első Volkswagen Golf a wolfsburgi autógyár futószalagjáról. Az autógyártás történetében egyedülállónak számító típus azóta hat generációval szolgálta ki az autóvásárlókat, pár napja pedig megjelentek az első hivatalos fotók a sorozat hetedik tagjáról is.

A Golf VII premierje kapcsán október 13-án Golf találkozó lesz a Hungaroringen, amely várhatóan az eddigi legnagyobb ilyen típusú összejövetel lesz hazánkban. Az előzetes regisztrációk alapján ezernél is több Golf várható a mogyoródi pályára, ahol az eddigi hat generáció széria- és tuningmodelljei mellett Magyarországon első ízben lesz megtekinthető a Golf VII.

Az érdeklődők természetesen nem csak Golffal érkezhetnek a Ringre, gépkocsi márkától és típustól függetlenül a szervezők mindenkit örömmel várnak a helyszínen. A különleges autók mellett a gyengébb nemnek szóló programokkal, gyermekműsorral, játékokkal, koncerttel is várják a látogatókat.

Bővebb információ a www.golftalalkozo.hu oldalon található, ahol lehetőség van előzetes regisztrációra is.

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .