Garancia 4 – Szerviz 4+ – Economy Alkatrészek

Átfogó garanciális és szervizprogramot dolgozott ki a Porsche Hungaria a Volkswagen személyautók, a Skoda, a SEAT és a Volkswagen haszonjárművek márkák szolgáltatási hátterének erősítésére. A Garancia 4 programban az új tulajdonosnak a megvásárolt gépkocsi átvételétől a jármű élettartamának első négy évében teljeskörű garanciális szolgáltatás áll a rendelkezésére, majd ezt követően a Szerviz4+ programban nyílik lehetősége jelentős előnyök kihasználására.. A Garancia 4 és a Szerviz 4+ programok együttesen tehát lényegében az autó teljes élettartamára nyújtanak igen kedvező szolgáltatási hátteret.

 

Garancia 4: négy éves garancia

A Porsche Hungaria által képviselt márkák 2007 januárjában vezették be egységesen a 3 évre kiterjesztett – a piacon egyedülállóan – teljeskörű, a gyártói garanciával megegyező biztonságot nyújtó garanciális szolgáltatásukat. A rendszer minden előnyét megtartva, 2010 utolsó negyedévében – ideiglenes jelleggel – az akkor forgalomba helyezett gépkocsikra már 4 évre hosszabbodott a szolgáltatás.

A program 2011 áprilisától már teljeskörűen 4 éves garanciális szolgáltatásként történő  elindítását az ideiglenesen indított program tavaly év végi sikere és a márkaszervizek egyértelmű előnyeinek kihasználása indokolja. Ugyanis a Garancia 4 jó hátteret ad a stabilabb szervizforgalom kialakításához, a szavatossági problémák megfelelő kezeléséhez és az értékesítés megfelelő eszközökkel történő támogatásához. A Garancia 4 szolgáltatás az autó hazai üzembe helyezésétől számított 4 évig, vagy 200.000 kilométeres futásteljesítményéig vehető igénybe.

Az Audi márka jelenleg még gyári egyeztetést folytat az Audi CarLife Plus néven futó 4 éves garancia kialakításán, bevezetésének időpontjáról később ad tájékoztatást 
 
 
 
 
 
 
 
 

A márkaszervizek szolgáltatásainak előnyei:

•    a márkaszerviz a gyári eszközök és a mindenkor legaktuálisabb információk birtokában mindig garanciával dolgozik és nem kényszerül improvizációra 

•    a márkaszervizek munkatársai folyamatos képzés során magas szintű ismeretekkel és a legmodernebb eszközökkel rendelkeznek valamennyi típus javításához
•    a karbantartások elvégzését a márkaszerviz mindig dokumentálja (technológia lap, cikkszámokat olajminőséget tartalmazó alkatrészszámla stb.)Ezek egy esetleges későbbi garanciális vita eldöntését megkönnyíthetik.
•    a márkaszervizben pontosan vezetett szervizfüzet  a gépkocsi eladásánál több százezer forint előnyt jelenthet.
•    a szervizválasztás szabadsága nagyobb felelősséget és kockázatot jelent az ügyfél számára. (lényegében neki kell előre megítélni a szerviz felkészültségét)
•    biztos mobiltiás, azaz: Európa szerte érvényes assistance szolgáltatás

Szerviz 4+: szolgáltatások a 4 évnél idősebb autók tulajdonosainak

A mindennapi tapasztalatok alapján ugyanakkor az is világossá vált, hogy megfelelő  választ kell adni az autók életciklusának második szakaszában, a 4 év leteltét követő időszakban fennálló kihívásokra is. Ezen igények alapján született meg a Szerviz 4+ program, mely kifejezetten a 4 évesnél idősebb gépkocsik tulajdonosainak nyújt lehetőséget arra, hogy gépkocsijukat a márkaszervizek által nyújtott magas minőségben, gyári eredeti alkatrészekkel, ugyanakkor jelentős kedvezményekkel.

A Szerviz 4+ programot először tavaly hirdették meg a márkák, és az év végi összesítéseknek nagyon kedvezőek voltak a mutatói: országosan mintegy 12 ezer ügyfél vette igénybe a kedvezményes szolgáltatást, illetve a különféle javítási csomagokat.

A Szerviz 4+ program keretében a Volkswagen, a Skoda, a SEAT, és a Volkswagen  Haszonjárművek márka modelljeinek tulajdonosai előre meghatározott, illetve meghirdetett körre szóló javításához kapnak széleskörű támogatást. Az ebben a formában igénybe vehető szolgáltatások tartalmazzák a karbantartások és javítások jelentős részét vagy a műszaki vizsgáztatást is. Ehhez eredeti gyári alkatrészeket és a márkaszervizekben a gyári technológiai és minőségi előírásoknak megfelelő beszerelést, illetve javítást kínálják nemcsak a hagyományos és mobilitás garanciával, ráadásul igen kedvező áron.

Ennek jelentősége abban áll, hogy a közzétett és számos egyéni ajánlattal bővíthető szervizmunkák megrendelői már a megbízáskor tudják, hogy mennyivel kell majd kevesebbet fizetniük. A Szerviz 4+ programban részvevők 35 százaléka volt a korábban már elpártolt, de most   újra visszatért ügyfél. Együttvéve tehát, mindenki jól járt, hiszen az eredeti alkatrészt, szakszerű munkával és garancia-vállalással adták az egyes márkaszervizek, az ügyfél pedig biztos lehetett abban, hogy tartósan használhatja megújult autóját.

Economy Alkatrészek

A Volkswagen személyautók, a Skoda, a SEAT és a Volkswagen Haszonjárművek márkák öt évnél idősebb autóihoz Economy Alkatrészek néven speciális alkatrész kínálatot is kialakítottak. Ezzel a növekvő járműállományon belül ugyancsak nagyobb arányban megtalálható idősebb járművek tulajdonosai az autó életkorának megfelelő árú alkatrész kínálatot érhetnek el a márkakereskedések szervizeiben. Az Economy Alkatrészek bevezetésével tehát e járművek tulajdonosainak vezettek be egy kimondottan rájuk szabott alkatrész kínálatot.

Ez az új és önálló termékcsalád kiegészíti az Eredeti Alkatrészek és az Eredeti Cserealkatrészek kínálatát. Amíg az Eredeti Alkatrészek és az Eredeti Cserealkatrészek megegyeznek a járműgyártás során felhasznált alkatrészekkel, addig az Economy Alkatrészek speciális idő- és értékarányos jellemzőkkel bírnak.

Az Economy Alkatrészek gyártására vonatkozó előírásokat a Volkswagen Csoport műszaki fejlesztési- és minőségbiztosítási részlege közös fejlesztési folyamat során dolgozta ki. Felhasználásuk a járművek öt  éves korától ajánlott, és az Eredeti Alkatrészeknél átlagosan 25%-kal olcsóbban szerezhetők be.

E folyamat során némileg megváltoztatják a felépítési és szerkezeti jellemzőket, a felhasznált nyersanyagokat és/vagy csökkenhet a változatok sokrétűsége is. Ezek eredményezik a tapasztalható árelőnyöket. Ezek tehát ugyancsak gyári alkatrészek, csak a járművek életkorának megfelelő kínálatban, azaz kevesebb változatban érhetők el a márkák hálózatán belül. Ráadásul az Eredeti Alkatrészekkel megegyező tartamú, azaz 2 év garanciát is vállalnak rá a márkaszervizek.

Porsche Hungaria Parts Center

A budaörsi Porsche Hungaria Parts Center 2003-as létrejöttével sok minden változott a hat márka márkakereskedői alkatrészekkel történő ellátásában, hiszen a szervizpontok növekedésével a partnerek egyre inkább ki tudták használni az időben kitolt rendelési határidőt. A logisztikai központból ugyanis a márkakereskedések és szervizek naponta este 6 óráig tudnak rendelni, és a szállítmány utolsó ponton történő lerakásának reggel 7-ig meg kell történnie, amihez a szállítmányozó partnereknek alkalmazkodniuk kell.

A Parts Center olyan informatikai rendszert alakított ki, amelynek része többek között a vonalkóddal dokumentált logisztikai folyamat, így a szállítmányozó  az adatokat egyszerűen tudja a saját rendszerébe  integrálni. A kiszállítást követően még legalább két helyen elektronikusan dokumentált az áru, így annak nyomon követése a szállítás teljes ideje alatt is biztosított.

A Parts Centernél a magas fokú kiszolgálást jelzi, hogy  100 alkatrész közül a Skoda- és a platform alkatrészek esetében 96% feletti,  a Volkswagen, a SEAT és az Audi alkatrészekre 92% feletti hatékonysággal szállított ki alkatrészeket. Mindemellett természetesen napi szinten is szükség van egyedi alkatrészek importjára. A raktáron nem tartott alkatrészek, közúton a Porsche Austria cégétől a Porsche Konstruktionen KG (TVZ Salzburg) alkatrészközpontjától naponta érkeznek, általában már a megrendelést követő nap reggelén.

2007-ben duplájára bővült a raktári kapacitás, és jelenleg már a Volkswagen, a Skoda, az Audi, a SEAT és és a Porsche márkákhoz tartozó eredeti alkatrészek, tartozékok, valamint egyéb műhelyberendezések raktározása 21 500 négyzetméteren történik. A Parts Center bővítésére elsősorban a megnövekedett pozíciószám miatt volt szükség. 2003-ban ugyanis még 34 000 volt napjainkra pedig már mintegy 60.000 darabra nőtt a pozíciószám.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .