www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó

Második alkalommal rendez a Volkswagen Golf-találkozót a Hungaroringen! A szeptember 21-i rendezvény egyben az új Golf GTI és Golf Variant hazai premierjének helyszíne is lesz.

 

A Volkswagen kínálatában 39 esztendeje szereplő Golf az autógyártás történetének ikonikus darabja, a tuning műhelyek egyik legnagyobb kedvence, Cabriolet és GTI változatai pedig a négykerekűek iránt kevesebb érdeklődést mutatókat is lázba hozzák.

Az első hat generáció után tavaly ősszel megrendezett Golf-találkozón volt első ízben látható Magyarországon a Volkswagen Golf VII. Az akkori eseményre több mint négyezer gépkocsi, ebből közel kétezer Volkswagen Golf tulajdonosa regisztrált.

Idén szeptember 21-én a Volkswagen újra megrendezi a Golf-találkozót, ahová a Golf-tulajdonosok mellett, a Volkswagen-rajongókat, az automobilizáció szerelmeseit is várják az autózás emblematikus helyszínére, a mogyoródi versenypályára.

Az érdeklődők természetesen nemcsak Golffal érkezhetnek a Ringre, hiszen a gépkocsi márkájától és típusától függetlenül a szervezők mindenkit örömmel látnak a helyszínen.

A változatos programok között szerepel a vezetéstechnikai pálya, ahol a résztvevők próbára tehetik tudásukat, az ingyenes gyorsszervizben a Volkswagen szakembereivel átvizsgáltathatják Golfjukat, míg a gokart pályán kiélhetik versenyszenvedélyüket. Mindezeken kívül a látogatókat női és gyerekprogramok mellett koncerttel és további meglepetésekkel is várják.

A Golf-találkozóról bővebb információ a www.golftalalkozo.hu oldalon található, ahol lehetőség van az előzetes regisztrációra is, hiszen ez mindenképpen szükséges azon Golf-tulajdonosok számára, akik szeretnének a Paddock részre kiválasztott 300 gépkocsi között állni, vagy a versenypályán körözni.

Oszd meg a közösségi oldalakon!

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]

AABCarLogo125x125

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close