Polo R WRC világpremier az IAA-n

Világpremier a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA): A Volkswagen bemutatja a Polo R WRC első járóképes prototípusát, amellyel idén megkezdődik az FIA Rali-világbajnokságra felkészítő tesztprogram. A Volkswagen 2013-tól indul a raliversenyzés csúcskategóriájában, ezzel állít új célokat a Dakar Ralit háromszor egymás után megnyerő márkának. Az új Polót Frankfurtban leplezték le hétfő este a nemzetközi sajtó körülbelül kétezer képviselője előtt, és a Volkswagen standján a kiállítás teljes időtartama alatt megtekinthető lesz.

 

„Februárban kezdtük el a Polo R WRC alapvető koncepcióját megtervezni. Már mostanra odáig jutottunk, hogy az első menetkész járművet bemutathatjuk, amelyet azután alapos tesztelésnek vetünk alá – ez egy fontos lépés a 2013-as WRC-szezonra készülve” – mondta a Volkswagen Motorsport igazgatója, Kris Nissen. „Örülök, hogy a csapat ilyen rövid idő alatt elkészítette az autót, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a frankfurti IAA kapcsán a nagyközönségnek is lehetőségünk akadt megmutatni.”

{gallery}sport/polowrc{/gallery}

A Polo R WRC a világszerte nagy sikernek örvendő Volkswagen Polóra épül. A jármű lelke egy 1,6 literes TSI-motor, a közvetlen befecskendezéses és turbófeltöltésű egység legnagyobb teljesítménye körülbelül 300 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka pedig hozzávetőlegesen 350 newtonméter. Vagyis a motorokra vonatkozó 2011-es új versenyszabályok remekül illenek a Volkswagen okos méretcsökkentési stratégiájához, amely nagy fokú hatékonyságot és sportos teljesítményt eredményez. A hajtást szekvenciális váltó és összkerékhajtás továbbítja a kerekek felé. Ráadásul az optimalizált tömegű Polo R WRC-ben egy összetett biztonsági bukókeretet találunk, és utoljára, de nem utolsósorban, a jármű külsejét kedvező légellenállást biztosító karosszériaelemek borítják.

Az FIA Rali-világbajnokság a legváltozatosabb műszaki kihívás a nemzetközi autóversenyzésben. Egy WRC versenyautó  koncepciójának kialakításakor nagyon különböző talajfajtákat kell figyelembe venni: murva, nagyobb kövek, aszfalt, jég, hó, valamint számtalanféle és -fajta sár. Például csak ebben a szezonban a Rali-világbajnokság naptárában 13 verseny szerepel négy különböző kontinensen. Következésképpen egy WRC versenyautónak rendkívül extrém időjárási viszonyok közepette is jól kell teljesítenie – Dél-Amerika rekkenő hőségétől a fagyos skandináv száguldásig. A Volkswagen alaposan felkészül az új kihívásra, az átfogó tesztprogramban többek között a Csoport Škoda márkájának járműveivel kipróbált WRC-futamok és fiatal tehetségek kutatása is szerepel.

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .