Pozsonyban már készül a Citigo

Megkezdődött a ŠKODA Citigo kisautó gyártása Pozsonyban, a márka ezzel új piaci szegmensbe lépve immár hétre növelte modellsorozatai számát. Az új Citigo még az idén megjelenik a csehországi piacán, Európa további országaiba pedig a tervek szerint 2012-ben érkezik. A piaci bevezetést az újdonság háromajtós változata kezdi, de 2012-ben a tervek szerint az ötajtós Citigo is bemutatkozik majd.

 

 

„A Citigo növekedési stratégiánk központi pillére” – hangsúlyozta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke. „E kisautóval indítjuk Európában modelloffenzívánkat, rohamosan bővülő piaci szegmenst nyitva meg márkánk előtt, jellemző értékeinket igényes nagyvárosi kisautó formájában fogalmazzuk meg: kompakt, mégis tágas, gazdaságos, ám kifejezetten mozgékony, vonzó megjelenésű, s számos szellemes ötlet jellemzi. E modell vérbeli ‚Egyszerűen nagyszerű’ autó.”

 

E modellje elsődleges célcsoportjaként a fiatal autósokat éppúgy megjelölte a gyártó, mint az úgynevezett „Best Agers“ vásárlókört, illetve a második vagy harmadik autót tartó családokat. Összességében olyan vásárlókról van szó, akik magas fokú költségtudatossággal, valamint a minőség, a praktikus használhatóság, illetve a színvonalas design és biztonság iránti igényekkel választják meg autójukat, a Citigo pedig pontosan e sajátosságokat testesíti meg. Piactól függően háromféle felszereltségi szint szerepelhet a kínálatban: az Active, az Ambition és az Elegance.

 

A Citigo minimális elfoglalt alapterületen maximális térkínálatával négy személy számára is elegendő helyet biztosít. A Citigo hosszúsága mindössze 3,56, szélessége 1,65, míg magassága 1,48 méter, így egyértelműen az A00 szegmens leginkább kompakt modelljei közé tartozik.

 

A biztonság témaköre a Citigo esetében is központi szerepet kapott. Első ízben jelenik meg ŠKODA modellválasztékában a vezető és az első utas fej-mellkas oldallégzsákja, amely több más fejlett megoldással közösen alkot majd e kategóriában példamutatónak számító biztonságtechnikai együttest. Az aktív biztonság színvonalát az új „City Safe Drive“ aktív vészfékrásegítő emeli jelentősen.

 

A Citigo motorpalettáján piaci bevezetésekor két új, háromhengeres benzines erőforrás sorakozik, egyaránt 1,0 liter összlökettérfogattal, 44 kW/60 LE illetve 55 kW/75 LE teljesítménnyel.

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .