Mivel a kiszemelt 1.6-os Szívó Dezső-féle ketteskét az orrunk elől (konkrétan a találkozó helyszínétől pár száz méterről) vitte el egy szemfüles vevő. Pedig már teljesen beleéltük magunkat, hogy idén nem lesz szükség több száz kilométert hajtani a zsákmányért. No mindegy, találtunk helyette egy Allroad vagy Cross Cabriót – kinek, melyik megfogalmazás a szimpatikusabb. Ilyen típus besorolást kapott tőlünk, elnézve a kerekeken viselt úszógumijait…
Apropó, ha a kettes vevője olvassa e sorokat, legyen szíves és hozza el újonnan beszerzett autóját, hadd lássuk, hogy miről maradtunk le. De most már örüljünk ennek az 1.8-as hármas Cabriónak, hiszen még sosem sorsoltunk nyitható tetős VW-t. A Partyk történetében ez lesz az első alkalom!
Ezt a pár képet az első „örömkönnyek” elmorzsolgatása közepette lőttük, tehát abszolút a fellelt állapotot mutatja. Ezután következik (holnap) a polírozás. Lényegében ezt az egyet lehetett felróni ellene, hogy az elmúlt 21 évben kissé lemattult. De nagyon jól megy, igazolhatjuk. Tipikus túra autó.
Gyere és vidd haza 500 Ft-ért!