„Izgatott vagyok, hogy a Porsche Grand Prix-n játszhatok”

Emma Raducanu fiatal kora ellenére már évek óta a felnőtt női tenisz egyik csillaga. A román és kínai felmenőkkel rendelkező 19 éves brit hölgy nemrégiben a Porsche márkanagykövetévé válhatott.

A 2021-es US Openen Emma Raducanu lett az első friss résztvevő, aki egyből Grand Slamet nyert, amivel beírta megát a tenisz történelmébe. Ezúttal pedig a Porsche Tenisz Grand Prix-n történő debütálására készül. A stuttgarti Porsche Arénába való első látogatása előtt a 19 éves brit versenyző interjújában elmondja, hogy mennyire várja már az újabb megmérettetést, miközben ecseteli a Porsche és a motorsport iránti szeretetét, illetve azt, hogy milyen érzés a Porsche márkanagykövetének lenni.

A győztes egy Porschével távozhat a Porsche Tennis Grand Prix-ről

Emma, néhányszor már jártál korábban Németországban. Mire emlékszel?
Még mindig emlékszem, ahogy nyáron a Kölni Katedrális előtti szökőkutaknál játszottunk. Épp a Rajna és a Mosel völgyét látogattuk meg. Később Dürenben nyertem meg egy junior tornát, majd pedig 2017-ben egy bajnokságot Hamburgban. Szóval szép emlékeim vannak Németországról.

Most debütálsz a Porsche Tenisz Grand Prix-n. Várod már?
Nagyon izgatott vagyok, hogy részt vehetek az első salakos WTA bajnokságomon. Az pedig külön jó dolog, hogy ez a Porsche Tenisz Grand Prix. Az eseményt már egészen fiatal korom óta követem és bennem mindig úgy él, mint az a bajnokság, ahonnan a győztes egy Porschével távozik. Az esemény már ettől is különleges, mindig odafigyeltem rá. A Touron nagyon sok jó dolgot hallottam már a Porsche Tenisz Grand Prix-ről. Nem véletlen, hogy az év egyik legnépszerűbb bajnoksága – ki ne szeretne Porschét nyerni?

Kilenc Top 10-es játékosával a bajnokság mezőnye nagyon erős. Mennyire motivál Téged a fokozott kihívás?
Nem lesz egyszerű, de egyelőre rövid pályafutásom alatt is már nyertem meccseket a játékosok legtöbbje ellen. Nagyon is motivál, hogy a világ legjobb játékosaival szemben győzhetek, különösen salakon, ahol nincs túl sok tapasztalatom, mivel Nagy-Britanniában kevés a salakos pálya. A következő salakos megmérettetés a French Openen szintén komoly kihívást jelent majd, de azt is nagyon várom.

Emma Raducanu a Porsche nagykövete

Ha lesz időd, tervezel körbenézni Stuttgartban és ellátogatni a Porsche Múzeumba?
A Porsche Múzeum a listám élén szerepel, így, ha lesz időm, szívesen ellátogatok oda, sőt, akár a Porsche gyárba is. Egyébként is a motorsport nagy rajongója vagyok. Szeretem a gyorsaságot és a versenyzést. A szélsőséges erők mellett a mechanika és a tervezés is érdekel.

Már gyerekként kapcsolatba kerültél a motorsporttal…
Hat éves kislányként már gokartoztam, amitől különbnek éreztem magam, mint a korabeli lányok és fiúk – persze jó értelemben. Sokkal menőbbnek. Nagyon sok örömömet leltem benne, amint jó és magabiztos lettem benne. Később a motocross jelentett előrelépést. Meg persze még jobb szórakozást, elvégre melyik gyerek ne szeretne játszani a sárban?

Emma már gyermekkorában kapcsolatba került a motorsporttal

Van párhuzam a motorsport és a tenisz között?
A motorsport a folyamatos fejlődésről szól. Éppen ezt szeretem benne. És tényleg hasonló a teniszhez. A pályán folyamatosan koncentrálnod kell és reagálnod az új helyzetekre, gyors megoldásokat találva. Rengeteg időt és energiát kell befektetni a felkészülésbe, ugyanakkor minimális előnyöket lehet elérni ezzel. Mindez csak másodpercekben vagy milliszekundumokban mérhető, mégis ez jelenti a különbséget a győzelem és a veszteség között. Ugyanakkor a teniszben nem olyan súlyosak a következmények, ha valaki hibát vét.

És mi a helyzet közúton? Milyen autóvezető vagy?
Azt mondanám, hogy biztonságos és elég jó vezető vagyok, aki csak akkor szeret gyorsan menni, ha az megengedett. Otthon napi 3 órát vezetek az edzésekre. Utazás közben azonban csak ritkán ülök be a volán mögé, mivel túl fiatal vagyok az autóbérléshez.

A Porsche elsődlegesen a hosszútávú autóversenyzésben és a Formula E-ben versenyez. Melyik versenyeket néznéd meg legszívesebben élőben a versenypályán?
A hosszútávú versenyek hasonlítanak egy elnyúló, szoros, háromszettes játszmához, ahol végül a koncentráció és a képességek döntenek. Ez mindenki számára érdekes. A Formula E pedig már csak környezetbarát, innovatív státusza miatt is izgalmas, emellett pedig jól tudom, hogy mekkora nyomatékot és milyen gyorsulást tudnak létrehozni az elektromotorok. Mivel az autók között csekélyek a különbségek, a Formula E-ben sokkal több az előzés. Ez pedig a motorsport egyik legizgalmasabb része.

Melyik pilótával vennél szívesen leckéket és milyen autóban?
Számomra a 911 az örök kedvenc vagy talán a különösen sportos 718 Cayman GT4. A pilóták közül Daniel Ricciardo a kedvencem, mert a tudása és a stílusa is nagyon szórakoztató, miközben sokat tanul és gyorsan fejlődik.

Miért pont a 911 a kedvenc Porschéd?
A két előző edzőm is 911-et vezetett. Már hajnalban, amikor iskola előtt elkezdtem az edzést, Porschéket láthattam. Mindig nagy csodálkozással néztem őket. Szeretnék egyet. Majd pedig elmenni Brands Hatch-be és megnézni a Carrera Cup döntőjét. A 911 minden generációja egyedi és gyönyörű. Az az autó egy legenda. A teljesítmény, a látvány és a stílus kimagasló szimbóluma.

Már rengeteg álmodat beteljesítetted a sportban és a magánéletben is. Mitől maradsz motivált?
Mindig lesznek új kihívások és mindig lesznek új célok. Személy szerint én szeretek a fejleszthető pontokra koncentrálni a játékomban és ez nagyon is motivál engem.

Nemrég a Porsche márkanagykövete lettél. Ez milyen érzés?
Sokat jelent a számomra, hogy a Porsche nagykövete lehetek. A Porsche márka már gyerekként is lenyűgözött. Fontos, hogy egy húron pendüljek azokkal a partnerekkel és márkákkal, akikkel együttműködöm, itt pedig ez maximálisan teljesül. A Porsche tökéletesen illik hozzám. Szerintem ez kivételes dolog és nagyon izgatott vagyok, hogy miket élhetünk majd át együtt.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .