Ma 81 éve, 1938. május 26-án rakták le a Volkswagen gyár alapkövét és ezen a napon mutatták be először a nagyközönségnek az új népautót, a Volkswagent.
Az alsó-szászországi Fallerslebenben, a jövendő Volkswagen gyár helyszíne, nagy napra készült május 26-án, hiszen ekkor rakták le a gyár alapkövét.

A náci Németország akkori szokásainak megfelelően grandiózus eseményre készültek. Látványosnak és pompásnak kellett lennie az ünnepségnek, magas rangú kormánytisztviselőkkel, a külföldi sajtó képviselőivel, és természetesen maga Hitler mondta az üdvözlő beszédet.


Május 26-át választották, mivel abban az évben ezen a napon ünnepelték az úr mennybemenetelét, áldozó csütörtök volt, munkaszüneti nap. Szép napos idő köszöntött az egybegyűltekre, ideális a nagyszerű szabadtéri rendezvényhez. Több mint 50.000 résztvevő állta körbe azt a három Volkswagent, amelyeken a Porsche mérnökei és munkatársai éjt nappallá téve dolgoztak a Reutter karosszéria üzemben, hogy a három kocsi készen álljon a bemutatóra.

Nemcsak az autók külső megjelenésének kellett makulátlannak lennie, de a közönség teljesen működőképes járműveket várt el. Három különböző modellvariánst mutattak be. Az alapfelszereltséget tükröző egy sötétszürke keménytetős szedán volt, a magasabb felszereltséget a Cabriolimousine képviselte nagy naptetővel, a harmadik pedig egy egy teljes értékű kabrió volt, ami kissé luxusnak tűnt abban az időben, amikor még nem igazán engedhettek meg maguknak saját autót a német munkavállalók. Persze a kabrió bemutatása sokkal inkább a marketingstratégia része volt, hiszen ez a modell nem szerepelt az akkori hivatalos modellválasztékban. Az 1938-ban és 1939-ben készült három későbbi kabrió valójában magas rangú kormányzati tisztviselőknek készült ajándék volt.

Több beszédet is mondtak a nap folyamán, ám a legfontosabbat maga Hitler adta elő. Ekkor jelentette be, hogy az autó neve KdF Wagen lesz. Ez persze aligha lepett meg bárkit is, hiszen a népautó projektet ekkor már teljes egészében átvette a német Munka Front, Kraft durch Freude (Erő az öröm által) elnevezésű szabadidős szervezetével karöltve.

A Porsche család valószínűleg azt remélte, hogy ez nem fog megtörténni. Ferry Porsche úgy emlékezett, hogy apja egyáltalán nem volt elragadtatva a névválasztástól. Valójában mindkét nevet, a KdF Wagen-t és a Volkswagent is használták az elkövetkezendő években.

A hivatalos ünnepség után mindhárom autó elindult a gyárból a fallerslebeni vasútállomás felé. Hitler a Ferry Porsche által vezetett kabrióban ült.
