Mi a teendő vadgázolás esetén?

Szarvasbőgés idején – augusztus végétől szeptember végéig – jelentősen megnőnek a vadgázolásos esetek. Sokan nem tudják, mi a teendő, ha elütöttünk egy vadat. Előfordulhat, hogy nem is történik gázolás, de az autó előtt átfutó kisállat miatt a sofőr félre rántja a kormányt, és így szenved balesetet. Hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Erre válaszol a Das WeltAuto jogi videósorozatának első része, amelyben dr. Újvári Zoltán ügyvéd ad jogi tanácsot egy megtörtént eset kapcsán.

Rengeteg őz, szarvas, vaddisznó, róka pusztul el, sérül meg a magyar utakon augusztus végétől szeptember végéig, miután autóval ütközik. Ráadásul a balesetek nemcsak az állatok szempontjából okoznak jelentős problémát, hanem a járművekben is kárt tehetnek, arról nem is szólva, hogy az autó vezetőjét és az utasokat is veszélybe sodorják.

Sok a vadbaleset az őszi időszakban

Méretüknél fogva a legnagyobb veszélyt a szarvasok jelentik, a gímszarvas párzási időszakában (augusztus vége és szeptember vége között) a vadak kontrollálatlanul viselkednek, ennek köszönhetően pedig sok állat téved a közutakra, amely komoly veszélyt jelent. Számos vadgázolásos balesetről szólnak ebben az időszakban a hírek. De nemcsak a nagyvadak, hanem a kisebb méretű állatok is okozhatnak akár több százezres kárt.

– Országos használt autó kereskedői hálózatunkban gyakran találkozunk – jellemzően ősszel – olyan esettel, hogy eladunk egy autót, és néhány héten belül jön vissza a szegény ügyfél kétségbeesetten, mert összetört a jármű – mondta Frank György a Das WeltAuto márkaigazgatója. – Bár a szabályokat betartva közlekedett az úton, de elütött egy vadat, a javítást pedig saját Cascóra kellett megcsinálni; sőt a vadásztársaság feljelentette a rendőrségen és be is perelte, hogy megtérítse a vadkárt, amit okozott.

Kiszámíthatatlan az állatok viselkedése

Legtöbbet úgy tehetjük egy baleset elkerülése érdekében, ha csökkentett sebességgel és nagy éberséggel közlekedünk a vadaktól veszélyeztetett útszakaszokon, amelyre egyébként minden esetben tábla figyelmeztet. Sajnos minden óvintézkedés ellenére időnként annyira kiszámíthatatlan az állatok viselkedése, hogy bekövetkezik az ütközés. Amennyiben kellően tájékozottak vagyunk a jogainkat illetően, jelentős költségektől kímélhetjük meg magunkat.

Sok esetben ugyanis nem az autóvezető a hibás, előfordulhat, hogy a helyi vadásztársaság felel a balesetért. Minden egyes, akár közúton történt vadbalesetben is érdemes szakember véleményét kikérni, hogy abban az adott ügyben, abban a konkrét helyzetben van-e értelme felszólítólevelet írni vagy pert indítani a vadászatra jogosult ellen, sőt akár olyan szituációban is, amikor nem történik konkrét ütközés a vaddal, mégis emiatt szenvedett valaki balesetet.

Végül a vadásztársaság fizetett

Pont egy ilyen esetet dolgoz fel a Das WeltAuto több részes jogi videósorozatának első része, a történet különlegessége ugyanis az, hogy a filmben hallható baleset során nem történt ütközés. Egy róka szaladt át az autó előtt, amely az elkerülő manőver miatt komoly balesetet szenvedett, felborult.

A perben dr. Újvári Zoltán volt a kárt elszenvedő autós védőügyvédje, akivel Szabados Ágnes, a Das WeltAuto márkanagykövete, az RTL Klub Híradó műsorvezetője és Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója beszélgetett.

Oszd meg a közösségi oldalakon!
TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

TLX_125x125_web
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close