Az előző oldalakon olvasható interjú után természetes, hogy Oláh Dávid jelenlegi demoautójára is kíváncsiak voltunk. Tavasszal az AMTS-en már beleütköztünk, de akkor csak egy-két futó fotóra futotta. 🙂 Most aztán kívül-belül szétbontjuk a kajmánt!
Dávid több mint tíz éve vásárolta első VW konszern autóját, a VW Depóban 2008-ban bemutatott Audi A3-at, ami már eleve egy sorszámozott ABT változat volt, de Dávid további különlegességeket is beépített/átalakított az autón, például már akkor légrugókat szerelt bele, és lambo-ajtókkal tette teljesen egyedivé a megjelenését. Aztán több más kocsija is mindig bizonyította, hogy a full extránál is van tovább. 2014-ben egy ötös GTI és egy R32 után váltott márkát, s megvette ezt az S osztályos Cayman-t, ami ugye már alapból 295 lóerő.
A középmotoros Porschéknak nagy hagyománya és külön rajongótábora van világszerte. Kezdve a 718-assal az ‘50-es években, a 914-essel a ‘70-esekben, míg végül a ‘90-es években mutatkozott be Boxster. Utóbbi bár a 911-es kis öccsének számított, azért 1999-től az S változattal már több mint 250 lóerőt tudott, s akár megviccelhette az alig erősebb Carrerákat.
A teljes cikk a VW Depo 2016/szeptember-októberi – 163-ik számában olvasható. Keresd a kiemelt benzinkutakon, valamint az Inmedio és Relay újságárusoknál.